Gyulai István Általános Iskola

"Irány a csillagos ég!" rajzpályázat

 

A ClubNetCet Egyesület pályázati felhívása a 2010. évi nemzetközi vándorkiállításon való részvételre, ahová 100 alkotás kerül. Több száz rajz érkezett szerte az országból, Romániából, sőt még Amerikából is

A rajzverseny témája:
Repüléstörténeti és űrhajózási évfordulók kapcsán az alkotók megjeleníthették elképzeléseiket a repülésről, világűrről, ismereteket szerezhettek a témában és megemlékezhettek a magyar vonatkozású jeles eseményekről, vagy akár átvitt értelemben is ábrázolhatták a címben szereplő kifejezést.

Zsűri:
Forgóné Bíró Ida, Csapó Lajos és Vári Zsolt festőművészek, valamint Vinczéné Pusztai Andrea - a téma ötletgazdája - és Fenyvesiné Kolos Katalin a ClubNetCet és a Viadukt Alapítvány tagjai.

A vándorkiállításon tíz tanulónk munkája vehet részt, mivel nekik sikerült pályamunkájukkal bekerülni az első 100 alkotás közé! Sikerült ezen belül is elérni egy második, egy harmadik, és egy negyedik helyezést is!

Külön szeretnénk megköszönni az iskola alapítványának, hogy átvállalta a képek keretezési költségét a szülőktől!

A képek megtekinthetőek május 16-ig a Planetáriumban.
A kiállítás-sorozat tervezett helyszínei: Szolnok, Gyomaendrőd (részleges kiállítás), Szarvas (részleges kiállítás), Budapest XIV. kerület (szeptemberben), Csili Művelődési Központ (október), záró kiállítás Budapest XI. kerület (november).
A kiállítással kapcsolatos aktuális információk az alábbi címen érhetőek el:
ClubNetCet Egyesület

I-es kategória (6-14 éves, kézirajz)

II. helyezett

Sas Edina (2. c)
Sas Edina, 2. c osztályos tanulónk alkotása.

felkészítő tanár
Együdné Sz. Andrea

III. helyezett

Szakos Nikolett (4. c)
Szakos Nikolett, 4. c osztályos tanulónk alkotása.

felkészítő tanár
Matlagné P. Anikó


IV. helyezett

Halek Ádám (3. c)
Halek Ádám, 3. c osztályos tanulónk alkotása.

felkészítő tanár
Vida Béláné

Vándorkiállításon résztvevő, dícsérő oklevéllel jutalmazottak

Kiállított alkotás

Antalics Tiffany (4. c)
Antalics Tiffany, 4. c osztályos tanulónk alkotása.

felkészítő tanár
Matlagné P. Anikó

Kiállított alkotás

Bardi Anna (4. c)
Bardi Anna, 4. c osztályos tanulónk alkotása.

felkészítő tanár
Matlagné P. Anikó

Kiállított alkotás

Belánszky Janka (4. c)
Belánszky Janka, 4. c osztályos tanulónk alkotása.

felkészítő tanár
Matlagné P. Anikó

     

Kiállított alkotás

Hornyák Emese (3. c)
Hornyák Emese, 3. c osztályos tanulónk alkotása.

felkészítő tanár
Vida Béláné

Kiállított alkotás

Kiss Laura (3. c)
Kiss Laura, 3. c osztályos tanulónk alkotása.

felkészítő tanár
Vida Béláné

Kiállított alkotás

Szászvárosi Virág (2. c)
Szászvárosi Virág, 2. c osztályos tanulónk alkotása.

felkészítő tanár
Együdné Sz. Andrea

     
 

Kiállított alkotás

Simon András (4. c)
Simon András, 4. c osztályos tanulónk alkotása.

felkészítő tanár
Matlagné P. Anikó

 

GRATULÁLUNK!!

Gyulai István Általános Iskola